december 2024
H K SZ CS P SZ V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

A Nefelejcs Idősek Otthona programjai ebben az évben a várossá válás 25. évfordulója köré csoportosulnak, így igyekszünk városunk nevezetességeivel közelebbről is megismerkedni, és megismertetni az otthon lakóival.
Ilyen apropóból jött az ötlet, hogy lakóinkkal 2014. 07. 21-én ellátogattunk Mihalkó Gyula kalaposmester műhelyébe.
Valamennyien tudtunk eddig is erről a nem mindennapinak mondható mesterségről, de igazán közelről még nem láttuk a munkafolyamatot.
A műhelybe megérkezve azonnal ámulatba estünk, ahol a polcokon a már elkészült kalap-csodák fogadtak bennünket. Megtudhattuk mi a különbség a csikós, gulyás és egyéb mesterségek kalapfajtái között. Természetesen láttunk Újvárosi parasztkalapot, Bocskai kalapot, kupec kalapot és még sok más különleges fejfedőt.
Aztán bepillantást nyerhettünk ennek a mesterségnek a fortélyaiba is.
Csupa olyan dolgot láttunk és hallottunk, amit korábban még nem. És itt kellett szembesülni azzal is, hogy egy könnyű fejfedő elkészítése milyen sok időbe telik és nem utolsó sorban mekkora fizikai munka áll mögötte.
Időseink is nagy élvezettel hallgatták a mester előadását, hisz ily részletességgel ők sem ismerték ezt a munkafolyamatot.
Mindenesetre szemünk és fülünk alaposan meg lett tornáztatva a sok-sok új információ befogadásával.
Látogatásunk végén pedig felajánlotta Gyula bácsi és felesége, hogy ellátogat a Nefelejcs Idősek Otthonába és ott is tartanak egy kis bemutatót azon lakóink számára, akik már sajnos az egészségi állapotuk miatt nem tudtak részt venni a műhelylátogatáson.
Ezen ígéret teljesítésre is került 2014. július 24-én délután. Gyula bácsi ellátogatott hozzánk, elhozva azt az élményt, melyben korábban már a műhelyben  részünk lehetett. Az egyik leglátványosabb munkafolyamat lett bemutatva időseinknek, mégpedig az átcsapás, melynek során „már a húrt nem merítik a gyapjúcsomóba, hanem finoman – alig érintve a gyapjúcsomót – megcsapják a húrt, és a gyapjúszálak a bal oldalról a jobb oldalra szállnak át. Ez látványnak is csodálatos. Úgy szállnak a gyapjúszálak, mintha finom hópihék hullanának. A csapások szabályos, gyors ütemben követik egymást – a húr rezgése által a gyapjúszálak olyan könnyű pihékké válnak, hogy azokat a legkisebb szellő is tovavinné.”
Lakóink nagyon nagy élvezettel csodálták a mester mozdulatait.
Nagyon hálásak vagyunk a Mihalkó házaspárnak az érdekes bemutatóért, valamint az időseinkhez való szeretetteljes hozzáállásért.