2014. október 2.-án évekre visszanyúló hagyományunkat folytatva ismét megszerveztük Idősek Napi rendezvényünket, melyre a MŰV Központ Soós Imre Színháztermében került sor. Mint mindig, most is szép számmal töltötték be a sorokat az idősek, és az őket kísérő intézményünk gondozói.
Az ünnepséget dr. Tiba István, városunk polgármestere nyitotta meg, majd Figéné Nádasdi Ágnes, a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ vezetője köszöntötte az időseket.
Ezt követően az intézményvezető asszony és városunk vezetője ajándékkal köszöntötték a szép korú vendégeket.
Új hagyományt teremtve intézményünk létrehozta az „Önzetlenség Díját”, melyet elsőként Szanka Gáborné vehetett át munkássága elismeréseként. Marika az egyik alapító tagja Balmazújváros szociális hálójának, aki jelenleg a nyugdíjas éveit élvezi.
Megilletődve, a rá jellemző szerénységgel vette át és köszönte meg az őt megillető elismerést.
A délután kulturális programját Kegye János pánsípművész, Csepregi Éva énekes, valamint a LIGET Színjátszó Csoport produkciói tették színesebbé.
Figéné Nádasdi Ágnes egy idős hölgy alábbi szavaival méltatta az öregedés szépségeit:
„Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.
Végülis úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.
Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.
Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4–ig olvasok, vagy játszom a számítógépen?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén…..és meg is teszem.
Sétálok a strandon egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a medencébe, ha jól esik, és nem törődöm a rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam. Nevetek a saját hülyeségeimen, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.
Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha… vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/
Szóval mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!"