KÖSZÖNET
2010 óta minden évben ellátogatunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi, szegény sorban élő gyermekeihez. Ha tudunk, két alkalommal is elmegyünk egy évben, amelyből az egyik Mikulás napra esik.
Mint mindig, rengeteg élelmiszert gyűjtöttünk számukra, hogy legalább a téli időszakra biztosítsuk nekik a mindennapi élelmet.
A balmazújvárosi vállalkozók, magánszemélyek, intézmények most is bőkezűen adakoztak, soha ennyi adományt még nem sikerült összegyűjtenünk. Az élelmiszereken kívül vittünk játékokat, tisztító és tisztálkodási szereket, számítógépeket, gyógyteákat, vitaminokat, könyveket…stb.
A buszon kívül még egy autóra volt szükség az adományok elszállításához.
Ezúton köszönjük a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú KFT-nek, hogy az adományok szállításához gépjárműt biztosított számunkra.
Magunkkal vittük a Mikulást, aki mind a harminc gyermeknek egy-egy mikuláscsomagot ajándékozott. A délután folyamán intézményünk dolgozói a gyerekekkel közös kézműves programon karácsonyfa díszeket készítettek, így sajnos nagyon gyorsan eltelt a nap. A kicsi és nagyobbacska gyermekek ünnepi műsorral ajándékoztak meg bennünket, amely – mint mindig-, most is könnyeket csalt a szemünkbe.
Mindig nehéz a búcsúzás, de tudván, hogy egy kicsit elviselhetőbbé tettük mindennapi életük piciny töredékét, melegség árad szívünkbe.
Az alapítvány létrehozójának, Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek a szavaival és a napközi otthon lakóinak, nevelőjének köszönőlevelével szeretnénk hálánkat kifejezni a balmazújvárosi adakozóknak:
„ Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.”
Csaba testvér
Kedves Barátaink – Támogatóink!
Szívünk minden szeretetével szeretnénk megköszönni, hogy ebben a rohanó világban kis időt szántatok a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhíd-i gyerekeire.
Mindazokra gondolunk akik eljöttek vagy adományaikat olyan sok szeretettel becsomagolták és hozzánk eljuttatták, hogy a karácsonyi ünnepeket szebbé, vidámabbá tegyék.
A Karácsony a szeretet ünnepe. Elsősorban Isten szeretetét ünnepeljük felénk „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma 3:16
Ilyenkor az emberek is Isten példájára szeretnék kifejezni, megosztani szeretetüket másokkal. Amennyire tőlük telik egy kicsit jobban odafigyelni, segíteni. Ezt tegyétek ti is.
Szeretném mindenkinek külön megköszönni, hogy adományát hozzánk eljuttatta ami számunkra nagyon hasznos és fontos, hogy a gyerekek mindennapi ebédje biztosítva van.
Isten áldását kérjük Balmazújvárosra és annak minden jó szándékú adományozó családjára.
Így kívánunk nektek boldog karácsonyt és az új esztendő minden napjára néhány méter türelmet, egy marék bátorságot, egy dalos könyvet a vidám percekre, egy doboz jókedvet, egy nagy csokor mosolyt, megosztani való kenyeret, egy tucat jó tanácsot, melyekkel másokon lehet segíteni, egy naplót, melybe az útközben talált jót fel lehet jegyezni, egy lámpát a sötét éjszakára, egy csipetnyi sót az életben adódó ízetlenségekre, s mindehhez sok-sok szívbeli örömöt, vidámságot és nagyon jó Egészséget.
Szeretettel, Erzsike néni és 30 ragyogó szemű gyerek.
2014.december 16.
Támogatók:
'KISVIRÁG' virág, ajándék és palackozott italok boltja
HERBÁRIA ZRT Balmazújvárosi üzeme
KORONA Patika
Szilágyi Erzsébet magánszemély
Postáné Kecskés Ilona vállalkozó
Posta Zsolt vállalkozó
Posta Norbert vállalkozók
AUGUSZTIN BÉLA GYÓGYSZERTÁR,
KÖNIG TRADE Élelmiszer Nagykereskedés
Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ dolgozói
Balmazújvárosi Általános Iskola székhelye és összes tagintézménye
IRKA-FIRKA Kft.
Murák László vállalkozó
Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
LADÓ HÚS KFT
BALMAZ_SZABÓ ÉLELMISZER
RÓNA ÁRUHÁZ Játék Osztály
BALMAZ-COOP ZRT., AGRO-TEAM KFT Mezőgazdasági Bolt
PUSZTADROG KFT
Varga-Radócz Éva vállalkozó
Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói
BALU TEXTIL KFt
Vadász Ildikó magánszemély
Boros Csaba vállalkozó
Nádasdiné Tar Ilona vállalkozó
Balmazújvárosi Sport KFT.
MOLLY Bizsu
SEGÍTŐ KEZEK ALAPÍTVÁNY,
Humán Szolgáltató Központ Idősek Klubjának tagjai.
Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú KHT
Vágnerné Szilágyi Ilona magánszemély
< Előző | Következő > |
---|